Élőépítészet
folytatni a Teremtést - Magyar élő építészet a 20 éves Kós Károly Egyesülés kiállítása az Iparművészeti Múzeumban
Visegrádi Táborok
1980 tavaszán néhány építészhallgató és építész kirándulást tett a Visegrádi hegyekben. Itt merült fel először egy földépítészeti tábor gondolata. Ebből kiindulva szerveztük meg a Visegrádi Tábort 1981-töl mesterünk Makovecz Imre vezetésével, aki lehetőséget teremtett ahhoz, hogy tábort verjünk Visegrád mellett egy elhagyott bányaudvarban-amelyet később Szent Istvánról neveztünk el.
A tábor l982-ben folytatódott, ismét előzetes tervezések és megbeszélések után.Ebben az évben egy fedett és zárható "lakó"-helyet akartunk építeni. A korábbi táborhelyen látható volt egy U alakú kis domb, megnyitva a tűz felé. A középen lévő mélyedést kiástuk.
1982-ben kezdtük el építeni a HÍD-at is, mely a bányaudvar két tisztása közötti mélyedésben felvezető ösvény felett ível át a tábor kapujaként is szolgálva. A HÍD szerkezete fűrészelt tölgygerendákból áll, két A alakú lába fölött íves járófelület köti össze a KAS-t és a BARLANG előtti tisztást.
A Szent István bányaudvartól nem messze van egy másik bányaudvar, amelynek hatalmas sziklafala és elhagyott, gazos platója furcsa, misztikus hatású. 1984-ben itt építettünk óriási szikláb0l egy 3-4 m széles durva felületű utat. Némasági fogadalomban kezdtünk dolgozni, melyet egy hétig tartottunk. E munka eredményeként készült az ÚT, mely őskori jelként magányosan, szürreálisan vezet egy határozatlan ponttól nyílegyenesen a megmászhatatlan sziklafal felé.
Az 1985-ös év döntő fordulatot hozott a tábor történetében, generációváltás zajlott le, a résztvevők többsége először vett részt a táborban.
Ezt megelőzően többször találkoztunk és beszélgettünk a tábor céljáról, jövőjéről és arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a tábort itt Visegrádon kell folytatni az eddigi öt év szellemében.
Az egységes világ tudatunkban mindig ellentétpárok valamelyik elemeként jelenik meg. Pedig nincs fény sötétség nélkül, belső külső nélkül, ég föld nélkül. Nehéz belelátnunk, hogy külső tetteinkkel formálhatjuk belsőnket, és belsőnkből eredve formálhatjuk a környezetünket.
Ez az a táj, ahonnan valamikor körbenéztek.
Egy helyütt, ahol megbontottak egy hegyet, az fölfedte arcát, előtte tér és idő bomlott ki. Ebben a tér-időben jelek épülnek. Jelek, amelyekkel együtt folytonos térben és súlyozott időben létezünk. Egy Kas, egy Híd, egy Barlang, egy Út, egy Torony, egy Jel és egy Tánccsűr, aki az ősszel nőtt ki a földből és a meséje így szól:
A legelején ? tavasszal ? minden nagyon egyszerűnek tűnt: kitalálunk valamit, lerajzoljuk, aztán a nyáron felépítjük. Lassanként kiderült azonban, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy az első megbeszélésre összejöttünk, mindannyian egy fantasztikus, már-már legendás történet szereplőivé lettünk.
Ezt a színházat a hely varázsa szülte. Azok az adottságok, amelyeket egy természeti környezetben szerencsés együttállásban készen találtunk, és amelyekből csak ki kellett bontanunk, láthatóvá kellett tennünk a színjátszás kétoldalú, sokszor érthetetlen világát.
Az építészhallgatók tábora immár 11. alkalommal telt meg élettel idén augusztusban. Új élettel.
Magam is újként csöppentem bele, nem ismertem eddig. Néhány barátomnak azonban fontos volt ez a tábor, ezért kíváncsi lettem rá én is.
Az induláskor még csak hat főből álló csapat úgy döntött, az erejéhez illő, minimál-profán programot választ. A mogyoróhegyi jurtatábor büféjébe jártunk fel tervezni, ami a legfelhőtlenebb időszakot hozta a tábor életébe, leszámítva a részeg botorkálást az esti domboldalon az erdei fák gyökeri közt.
Az első csalódáson túl legtöbbször ketten, néha hárman úgy gondoltuk, utolsó jelet állítunk a tábornak. Bízva viszont abban, hogy egy év múlva a tábor újraéledésével kivághatjuk ezt a jelet.
Abból a felindulásból, hogy kell valami közös, született ez a terv. Egy kerekasztal kőből. Kitaláltuk, megrajzoltuk, csak éppen a kövek nem alkalmazkodtak ehhez a tervhez.
Az elmúlt táborok sikerei és sikertelenségei nyomán számomra egy tanulság szűrhető le: ez a tábor nem egy, s nem három ember tábora. Ez a tábor akkor bír működni, ha megvan a megfelelő számú ember, a ?kritikus tömeg?.
Mikor elindultunk, még nem tudtuk, hogy hova is megyünk, mi vár ránk és még csak nem is sejtettük, hogy történések tömkelegét vonja maga után ? Visegrád.
2001 tavaszán, két év szünet után, fejünkbe vettük, hogy fel kéne támasztani a Visegrádi Építésztábort tetszhalálából. Voltunk hárman, ötödéves vén lókötők, akiknek még alkalma volt az utolsó táborokban részt venni.
