Ezt a színházat a hely varázsa szülte. Azok az adottságok, amelyeket egy természeti környezetben szerencsés együttállásban készen találtunk, és amelyekből csak ki kellett bontanunk, láthatóvá kellett tennünk a színjátszás kétoldalú, sokszor érthetetlen világát. Teret kellett alkotnunk az emberi kommunikáció egy különleges fajtájának, a drámának.
1989-ig sokan éreztük fordulatos színdarabnak a Visegrádi Tábor történetét. Olyan műnek, amely nélkülöz minden hazugságot és minden képmutatást, amelynek szereplői és nézői mi vagyunk. A SZÍNHÁZ építésével egy időben érhetett meg az a gondolat ebben az öntörvényű mikrovilágban, amely megkülönböztet művészeket és közönséges halandókat.
Már tavasszal a beszélgetések folyamán tisztázódott számunkra, hogy a tábor két része úgy különül el egymástól, mint egy kisváros kulturális negyede a lakónegyedtől. Az egyik oldal, ahol a Barlang, a Csűr, a tűzhely és az étkezőasztal áll, a mindennapi élet tere. A másik, ahol az Oltárkő, a Gubó és a - már emlékműnek számító - Kas található, a szellemi élet szférája. A Színház is erre az oldalra került.

Tavasszal a hagyományosan meghirdetett pályázaton több kimerítő beszélgetés után jutottunk a kőszínház eszméjéhez. Mindenki más problémát látott benne. Volt, akit a kő anyaga fogott meg, volt akit a munka nehézsége, mást a táj szépsége csigázott fel és megint mást egy valódi erdei színdarab lehetősége érdekelt.

Eredetileg a terep szintvonalait szerettük volna kirajzolni az ülésekkel, később a színészek számára inspiráló és a nézőket bensőséges közelben tartó teret akartunk kialakítani. A kövek homogenitásuk és szürkeségük ellenére is annyira sokszínűek és személyesek tudtak lenni, hogy mindegyikünk készített, vagy választott saját ízlés szerinti, saját ülőhelyet. Az akusztikáról a környező növényzet, a világításról a nap és a hold gondoskodik. Éjszakai előadásokat máglyákkal, gyertyákkal tesszük láthatóvá.

Meg kellett tanulnunk azt is, hogy mit jelent együtt dolgozni. Minden pillanatban teljes lényünkkel egymásra kellett figyelnünk, hogy biztonságban érezzük magunkat a többmázsás sziklatömbök mozgatása közben.