Élőépítészet

folytatni a Teremtést - Magyar élő építészet a 20 éves Kós Károly Egyesülés kiállítása az Iparművészeti Múzeumban

Visegrádi Tábor - 1987 Csűr

Ez az a táj, ahonnan valamikor körbenéztek.
Egy helyütt, ahol megbontottak egy hegyet, az fölfedte arcát, előtte tér és idő bomlott ki. Ebben a tér-időben jelek épülnek. Jelek, amelyekkel együtt folytonos térben és súlyozott időben létezünk. Egy Kas, egy Híd, egy Barlang, egy Út, egy Torony, egy Jel és egy Tánccsűr, aki az ősszel nőtt ki a földből és a meséje így szól:
Hol volt, hol nem volt, volt egy csapat ember, nem nagy tudománnyal. Annál nagyobb hittel. Jó emberek segítségére leltek: ő a tudományát adta, ő földet keresett, ő megadta, ő máshol segített, ő támogatást szerzett. Egy nagyapó pedig a csapat élére állott, ahol kellett rendet vágott. No csak amúgy a kalászok között, de éppen ennyi kellett ? ebből lett fedél a fejük fölött. Aztán ez kicsépelte, ez kifésülte, ez kévébe kötötte, ez feltette ? kerekecske autócska, elvitte a táborba. Ott már várt rá egy meztelen szerzet. Teste az erdőből építkezett: bordáit fából faragták, fel is ajzották, úgy állították talpra. S hogy e világra jött, fejébe rögtön sisakot húztak, derekára páncélt fűztek, zsúpot tettek a hátára, s hogy ne ballagjon a vásárba, súlyos köveket gördítettek a lábára?