Visegrádi Tábor - 1982-83 Híd

1982-ben kezdtük el építeni a HÍD-at is, mely a bányaudvar két tisztása közötti mélyedésben felvezető ösvény felett ível át a tábor kapujaként is szolgálva. A HÍD szerkezete fűrészelt tölgygerendákból áll, két A alakú lába fölött íves járófelület köti össze a KAS-t és a BARLANG előtti tisztást.
Ebben az évben nem tudtuk befejezni a két építményt, ezért az 1983-as táborban folytattuk a munkát. Minden táborban esténként elő-adásokat, beszélgetéseket szerveztünk, melyek tűz körül ülve zajlottak a KAS-ban. Az előadók a legkülönbözőbb témákról szóltak az antropozófiától a történelmi tudaton át Tolkien "A Gyűrűk Ura" című könyvéig.
Időközben a csoportból 10-12-en 1983 nyarától egy éven keresztül a Szentendrei szigeten a váci révnél felépítettünk három kis építményt, melyeket Makovecz Imre tervezett: egy büfét, egy buszvárót és egy közösségi WC-t. Az épületet az alapozástól a palázásig magunk csináltuk, közben tehetségünkhöz és személyünkhöz mérten alakítva a terveket. Először tapasztaltuk a katartikus élményt, mit jelent esténként általunk rajzolt terveket és részleteket másnap megépíteni, és elkészülni látni.