Élőépítészet

folytatni a Teremtést - Magyar élő építészet a 20 éves Kós Károly Egyesülés kiállítása az Iparművészeti Múzeumban

Bodrogkisfalud - Patrícius borház

Tervező(k): Salamin Ferenc

Tervező: Salamin Ferenc
Munkatársak: Építészet: Erhardt Gábor
Salamin Pál
Kertészet: Vincze Attila
Statikus: Nagy Péter
Épületgépész: Halmai István
Elektromos tervező: Münnich Gábor
Belsőépítész (Borház): Czakó Kálmán

Épület típusa: Borház, borászat és feldolgozó
Épület neve: PATRICIUS BORÁSZAT
Helyszín: BODROGKISFALUD, VÁRHEGY DŰLŐ
Tervezés/építés éve: 2003-2004/2004-2006

Ismertetés:
Bodrogkisfalud a Tokaj-Hegyaljai szőlőhegyek lábánál, a Bodrog partján fekszik. A település szőlői a jelenlegi Sárospataki főúttól északra terülnek el a jellegzetes tokaji vulkáni lejtőkön. A hegyvonulat előtt emelkedik ki a Várhegy, szinte a Tokaj Hegy kistestvéreként. Az 1867 ?es Tokaj-Hegyaljai album is ír az itteni szőlőkről, és kőnyomat is ábrázolja a Várhegyet, megemlítve a tetején található várromot.

Már ezen a kőnyomaton is látszik, tehát feltehetően legalább kétszáz éves az az épület, melyben a Patricius borászat fogadóépületét alakítottuk ki. A korábban is borászatként működő épület a felismerhetetlenségig átalakítva került az új tulajdonosok kezébe, akik egy vidéki borház-kúria hangulatát szerették volna megteremteni a felújítással, úgy, hogy ez a régi épület mintegy a cég márkajegyévé váljon és mögötte helyezkedjen el a szőlő- és borfeldolgozó.

Az épületek építészeti megfogalmazásánál megpróbáltunk a tulajdonosok elképzelései szerinti atmoszférát és alaprajzi elrendezést megtervezni, amely szerencsésen összecsengett a mi felfogásunkkal is. A régi borház teljes rekonstrukciójával és egy szélesebb veranda hozzáadásával egy olyan főépületet hoztunk létre, mely helyet ad a vendégfogadásnak, az irodáknak, valamint a hagyományos hordós must erjesztés helyiségének. A helyreállításnál egy puritán, de nemes karaktert kívántunk visszaállítani, amely víziónk szerint az egykori borház archetípust ötvözi a mai ?céglogo-kúria? megjelenéssel.

A feldolgozó üzemi épülete nem kíván konkurálni a borházzal, avval ellentétben nem épületként jelenik meg, hanem a szőlőhegyek támfalait, kő bástyáit, katlanjait megidéző terepalakulat mögé rejtőzik. A zöld dombok és rézsűk alatt, a terméskő támfalak mögött, egy földbe süllyesztett udvar köré szervezve helyezkednek el az üzemi terület helyiségei, egy húsz évvel ezelőtt épült föld alatti erjesztőcsarnokhoz kapcsolódva. Ebből a földel fedett világból csak a szőlőfogadó bejárat és a feldolgozás felső szintje emelkedik ki, egyfajta bástyaként, utalva a szőlőkben a kihordott kőből épült -bástyának nevezett- kődombokra és az egykori várra. A feldolgozó legalsó szintjéről indulnak a földbe vájt pincék, ahol a kincset érő nemes borokat, az aszút, a szamorodnit, a fordítást és egyéb jó dolgokat tárolják.